Sziasztok!
Igazán sajnálom, hogy késtem a fejezettel, de csomó dolgozatra kellett készülnöm, rengeteget írtunk a héten, a többi időmet meg lefoglalta, hogy intézkedjek. :) Remélem azért örültek neki, bár kicsit rövid lett! Jó olvasást!
Ui.: Megmutatok néhány borítót és fejlécet, ha nem baj, amit a közelmúltban szerkesztettem! Jöhet hideg-meleg! NEM ELVIHETŐEK!
Ui.: Megmutatok néhány borítót és fejlécet, ha nem baj, amit a közelmúltban szerkesztettem! Jöhet hideg-meleg! NEM ELVIHETŐEK!
_______________________________________
ÖTÖDIK FEJEZET - A VISSZAVÁGÓ
ÖTÖDIK FEJEZET - A VISSZAVÁGÓ
Csak sírtam, sírtam és
sírtam. Meda egy szót nem tudott kihúzni belőlem, nem akartam megszólalni.
Vagyis akarni, akartam, de nem mertem. Féltem, hogy még nagyobb sírás tör rám.
Meg attól, hogy újra visszaesek a „régi-Raina” szindrómába és ugyanolyan gyenge
leszek, mint a nyáron.
Fogalmam sincs, miért
velem történik mindez, felfogni nem tudom, de azt igen, hogy ez mind két nap
alatt. Pedig a tegnapi napom olyan jól indult.
- Figyelj, Raina, menj
inkább fel! - intett az emelet felé. Bólintottam és már indultam is el. Zokogva
borultam az ágyra, felfogni nem tudtam, hogy miért kellett még egy pofon a
sorstól!
Fél óra múlva erőt
vettem magamon, átöltöztem és felmásztam a hátsókertben lévő hatalmas fára a
naplómmal együtt. Elkenődve kanyarintottam a betűket.
Kedves
Naplóm!
Őszintén,
rossz, ha valaki más? Ha különbözik a többiektől? Ha nem tömeggyártmánynak
született, hanem egyedinek?
A
mai világban mindenki azt hiszi, hogy teljesen átlagos dolog elveszteni a
szüleidet, és ha te ezt nem lazán fogod fel, akkor már nyomorult és
önsajnálatos leszel. Ma, a lenéző pillantások kereszttüzében, tökéletesen
elhittem magamról, hogy szánalmas vagyok. Normális ez?
Olyanok
ítélnek el engem, akiknél apuci, anyuci vagy együtt vannak és ő mindent megkap
vagy elváltak a szülei bár, de apuci olyan rohadt gazdag, hogy bármit
megvesznek neki és ilyen esetben egy hiányzó szülő eltörpül az új Chanel táska
mellett.
Magam
ostorozom, miközben fel sem kéne vennem az efféle piszkálódást. Mikor tanulom
meg végre kezelni a gúnyolódást és a vele járó bűntudatot?
Ezután felmentem és bár
még nem volt olyan késő, én már lefeküdtem aludni. Órákig forgolódtam, már
majdnem elnyomott az álom, mikor halkan kinyitódott a szobám ajtaja. Álmosan
odafordítottam a fejem és a halálfejes pizsamában lévő Danielle-en akadt meg
döbbent tekintetem.
- Raina! – suttogta
halkan. Meglepődve tátottam el a szám. – Nem tudok aludni, ide jöhetek? –
kérdezte az egyetlen dolgot, amire abszolút nem számítottam. Egy szót nem
tudtam kinyögni, csak visszazuhantam a párnák közé és néztem magam elé.
Danielle utoljára akkor jött hozzám, mikor felső osztályba került és félt, hogy
ki fogják csúfolni. – Oké, már megye… - Dani látva fáradt, elképedt és
elgondolkozó arcom, inkább úgy döntött, hogy inkább megy, de még épp időben
szóltam neki, hogy maradjon.
- Nem mondom, hogy
bújjunk be az ágyba és alukáljunk el, de szívesen virrasztok veled, amúgy sem
tudtam aludni! – vigyorogtam rá és lassan kimásztam az ágyból. Belebújtam a
papucsomba és a köntösömbe, majd kitereltem az ajtómon a húgomat. – Miért nem
alszol?
- Mert nem tudok –
nézett rá szem forgatva.
- Akkor miért nem
tudsz? – néztem rá halvány, elnéző mosollyal.
- Ismered Missy Miss-t?
– nézett rám, miközben mindketten lehuppantunk a kanapéra.
- Azt a ribancot? Ó,
bocsi… - kaptam a szám elé a kezem a ronda szóhasználatom miatt. – Hogyne
ismerném! Őt mindenki ismeri! Hisz a fél város átment rajta. A másik fele meg
nő – gesztikuláltam hevesen. Dani majdnem megfulladt a röhögéstől, és hanyatt
dőlt a kanapén.
- Kiröhögtetett és
felismert. Azt mondta szó szerint, hogy „kiköpött Raina vagy drágám, csupán
laposabb vagy nála”! – vinnyogott és most rajtam volt a sor, hogy nevessek.
- Nagyon élethű
alakítás! – tapsoltam kettőt, majd intettem, hogy folytassa.
- Kigúnyolt mindenki
előtt és… na, mindegy. – sóhajtott lemondóan, majd egy kínlódásos fordulás
után, odanyúlt a távkapcsolóért.
- Nem, nem mindegy! Mit
mondott? – kérdeztem erélyesebben.
- Csak annyit hogy,
milyen szánalmasak vagyunk, mi Fabray-k, állandóan siránkozunk és üzente neked,
hogy nem vált be az álmosolyod – nézett rám jelentőségteljesen, majd benyomta a
tévét és hiába is kezdtem volna el bármit is, tudtam már nem figyel rám.
Elüldögélhettünk így
néhány óráig, beszélgettünk is közben, valamint abszurd terveket forraltunk,
hogy hogyan és miképp tegyük köznevetség tárgyává Missyt. Meg is érdemelné! A
hajnali órákban végül mégiscsak elaludtunk, de az ébredés már nem volt ilyen
szép, tekintettel nagynéném rikácsoló és csodálkozó hangjára.
- Ti meg mit csináltok
itt? Jaj, Jézus Máriám, menjetek öltözni, beviszlek titeket a suliba! Mindjárt
elkéstek! – csipogott ijedten és az emelet felé mutatott, majd rontott be a
konyhába reggelit csinálni.
Danielle összenéztünk
és kitört belőlünk a nevetés. Szerintem egyikünk sem bánta volna, ha elkésünk a
suliból.
Kicsit úgy éreztem,
hogy elfelejtettem valamit, de végül ezt kivertem a fejemből és felöltöztem. Ma
ilyen kirándulós nap lesz, ezt tegnap tudtam meg Leah-tól. Első órában még
beszélgetünk egy kicsit az ofővel, de a másodiktól délután kettőig elmegyünk
kirándulni valahova. Lazán öltöztem, zenekaros póló, melegítő naci, tornacipő,
hátitáska és a farmerdzsekim. Nem igazán akarta megtalálni a pilóta
napszemüvegem, és mivel ma szép, jó idő lesz, ezért muszáj volt valamilyen.
Nagy vigyorral rejtettem végül a táskámba a lila lencsés, John Lennon
szemüvegem.
Meda sürgetően
integetett nekem és a mögöttem érkező Danielle-nek. Csak pislogtunk, hogy
kapkodja magát a nagynéném és ültet be minket a kocsiba. Hanyatt vágódtam,
mikor beletaposott az gázba. A sulinál majdnem kidobott minket az utóból.
- Soha többet nem fog
ilyen előfordulni! – nézett ránk fenyegetően. Próbáltuk visszafojtani a
nevetést, a kapuig sikerült is. Utána még összevigyorogtunk, majd elváltak
útjaink és ő ment a saját osztályához, míg én az enyémhez.
Ott volt köztük
Sebastian is, aki épp Missyvel beszélgetett. Elfintorodtam, majd elindultam
Mason felé, aki teljesen egyedül ácsorgott.
- Szia! – öleltem meg
őt. – Ó, milyen szép a pulcsid! – vigyorogtam rá.
- Szia Raina! Édi póló!
– mosolygott vissza és a Ramones felsőmre mutatott, amit nagy becsben tartok és
csak nagy ritkán veszem fel, mert nagyon szeretem.
- Leah és Winter? – kérdeztem
rá két barátnőm hollétére, hisz közel-távol nem láttam őket.
- Wint morcizik, Leah
meg ma reggel tudta meg, hogy a nagymamája drasztikus családi ebédet tart,
ezért a szülei kivették a suliból – darálta le, pont úgy, ahogy tavaly minden
fizikán felelt.
- Ezekről én miért nem
tudok? – háborodtam fel, majd legyintettem a saját mondatomra. – Mikor
indulunk? – kérdeztem rá, holott tudtam, de reggel volt még.
- Előbb ofői, aztán,
bár ahogy Hulbert-öt ismerem, semmi beszélgetésről nem lesz szó – erre csak
elgondolkozva, de helyeselve bólintottam, hisz az osztályfőnökünk nem arról
híres, hogy érdekelnék a diákjai.
Ó, és milyen igazunk
lett! Elhadart pár mondatot, majd kivezényelt minket a suliból és elindultunk a
folyópartra. Hála az égnek, ez a zuhatagtól messzebb eső rész, ezért nem
fenyegetett a veszély, hogy rátalálnak az emlékkőre. Nem tudtak róla, ez a
legszerencsésebb dolog mostanában.
Mason-nel sokat
beszélgettünk, mostanában lemaradtunk egymás dolgairól, hisz én sokat
hiányoztam, ő pedig soha nem jutott szóhoz, mikor Leah-val beszélgettünk. Most
mindent kiveséztünk, mikor valaki megkocogtatta a vállam.
Sebastian volt az, nem
nézett rám, mert hátraröhögött, ahol a haverjai és Missyék voltak.
- Nem jöttél reggel ki!
– nézett rám kissé szemhányóan. – Ott szobroztam fél reggel! – újra
hátrapillantott, majd újra felröhögött, mikor Missy valami szexi dologról
kezdett el locsogni.
- Elaludtam és meg is
feledkeztem rólad! – mordultam rá, majd visszafordultam volna Mason-höz, aki
mosolyogva nézett ránk, de Sebastian nem hagyta annyiban a dolgot. Talán nem a
megfelelő dologgal vágtam vissza, de már mindegy.
- Ennyi, Fabray? – nézett rám kemény vonásokkal.
- Egyelőre –
villantottam rá egy manipulatív mosolyt, ami régóta nem jött elő az arcomon.
Utoljára talán egy éve. Akkor még imádtam bevetni a ravasz bájt, amivel bárkit
rá tudtam venni bármire.
Sebastian komoran
bólintott és visszafordult a társagához. Én is visszafordultam az enyémhez és
tovább beszélgettem Mason-nel. Szélesen és vidáman mosolyogtam. Végre
visszavágtam az első csapásnak, Sebastian Kyddnek!
Szia!
VálaszTörlésTetszett nagyon a rész, remélem nem sokára újabb remek művet olvashatunk, bár remélem akkor már többet lesz együtt Sebastian és Raina.
Siess vele!
xo xo
Szia Veronika!
TörlésMég egyszer köszönöm, hogy írtál nekem, igazán kedves Tőled! :) Raina és Sebastian még egy ideig játsszák a macskaharcot, de a közeljövőben már várható több közös rész is!
xx, Britt
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzia.
VálaszTörlésEz a rész nagyon jó lett! Én is nagyon várom már hogy Sebastian többet szerepeljen. Missy egy hát inkább nem mondom mi. De alíg várom a következő rész! Ügyesen a suliban!
Puszi Liza. <3
Szia Liza!
TörlésKöszönöm, hogy írtál! Sebastian nagy fellépése még várat magára, de hamarosan az is eljön majd. Sejtem mire gondolsz Missy kapcsán, jogosan.
Köszi!
xx, Britt